Mint korábbi cikkünkben írtuk, a színek, a színharmónia különösen fontos szerepet játszanak öltözködésünkben. Arról is esett már szó, hogy a természet színei mindig harmóniát és nyugalmat árasztanak, így nem véletlen, hogy a textil – és divattervezőket is gyakran inspirálja, és az sem véletlen, hogy a személy színtípusainak a meghatározását is a természethez kötötték.
Színharmónia és megjelenés
Ma, amikor a megjelenés talán mindennél fontosabb, egyáltalán nem elhanyagolható, hogy öltözetünk harmóniában áll – e személyiségünkkel, saját természetes – bőr, haj, szem – színeinkkel. Persze nagyon fontos a testalkat és a ruha fazonjának az összhangja is, de erről majd később olvashattok. Most maradjunk a színeknél, a színharmónia témájánál.
A rosszul megválasztott szín éveket öregíthet, vagy éppen fiatalíthat, sápaszthat, vagy ellenkezőleg, élénkíthet, feldobhat, taszíthat, vagy vonzhat.
Ha igazán elegáns akarsz lenni, akkor ne legyen rajtad szín kavalkád, persze itt nem egy tarka ruhára gondolok, hanem arra, hogy ahány darab van rajtad, az mind más színű. Ezt csak a nagyon jó színérzékkel megáldottak kockáztathatják meg. Két – három színnél több ne legyen rajtad! A Ton-in-Ton – ugyanazon szín sötétebb és világosabb árnyalatai egy színnek számítanak. Az alábbi képeken néhány nagyon jó példa látható a színharmóniára.
Ha jól megnézitek, mindenhol csak két szín szerepel az öltözetben és véletlenül sem mondható unalmasnak a megjelenés.
A színharmónia szerepe
Vannak, akik ösztönösen tudják, hogy milyen színt mikor, és milyen kombinációban lehet, kell felvenni, de nem árt, ha tudatosan is meg tudod választani színeidet, és ráadásul még a színek különböző, negatív, vagy pozitív hatásával is tisztában vagy. Egyszóval tisztában kell lenni a színharmónia szerepével! Ha valaki bizonytalan, hiszen lehet, hogy valakinek a matekhoz, van akinek az öltözködéshez vagy jó érzéke, nyugodtan kérjen segítséget egy stílus tanácsadótól. Vannak azonban olyan öltözködési alapszabályok, trükkök, amit mindenki meg tud tanulni. A későbbiekben ezekről a praktikákról olvashattok majd.
Most nézzünk egy gyors tesztet, mennyire vagytok tisztában a színekkel, mennyire vagytok színtudatosok?
Rövid színharmónia teszt
Mindannyiunk szekrénye tele van ruhákkal, mégis vannak olyanok, amelyekben jól érezzük magunkat, míg másokat alig hordunk pedig azokat is mi vettük meg. És ott vannak még azok a darabok is, melyeket hirtelen felindulásból vásároltunk.
Alább felteszünk néhány kérdést, melyre válaszolva megtudhatjátok, mennyire vagytok tisztában természetes színeitekkel, a színharmónia lényegével.
Íme, a teszt
- Ha kinyitod a szekrényedet a szivárvány valamennyi színe eléd tárul?
- Van -e olyan színű ruhád, melyben sápadtnak érzed magad és emiatt erősebben kell sminkelned?
- Ha feketét veszel fel feltűnőbb lesz – e a ruhád, mint az arcod?
- Blúzaid között egyaránt megtalálható a tört fehér és a hófehér is?
- Vannak hideg (fuxia, szilvakék stb.) és meleg (barackrózsaszín, terrakotta stb.) tónusú rúzsaid is?
- Azért ragaszkodsz ugyanahhoz a néhány színhez, mert tudod, hogy beváltak?
- Vöröses kék ruhád mellett van pasztell kék és szürkéskék ruhád is?
Ha csupán két kérdésre válaszoltál igennek, akkor van némi fogalmad a színekről.
Ha három kérdésre válaszoltál igennel, akkor a színekről alkotott elképzeléseid hiányosak.
Ha háromnál több kérdésre válaszoltál igennel, akkor van még mit tanulnod a színekről.
Ács Klára
Forrás: Mary Spillane: Stíluskalauz