Divat/Szépség, Egyéb kategória

Spiritualitás az öltözködésben?

Ma már nem nagyon kell magyarázni, hiszen számos vizsgálat is igazolta, hogy minden anyagi dolog elektromágneses rezgés, vagy más néven frekvencia. Minden szervünk, sejtünk, de még az általunk élettelennek tartott tárgyak is rendelkeznek egy sajátos rezgéssel, melyek hatással vannak egymásra és környezetükre, így ránk is. (A rezgések gyógyító hatásával már foglalkoztunk korábban néhány cikkünkben, de a későbbiekben a különböző frekvenciák hatásáról is olvashatnak, addig is látogassanak el a www.termeszetesengyogyulni.hu  weboldalra!) Erre az elvre ma már több orvos-diagnosztikai eljárást is kifejlesztettek. Ha ezt elfogadjuk, akkor nem kell azt sem magyarázni, hogy az öltözetünk, a ruhánk színe, díszítése, anyaga és az azokon megjelenő szimbólumok is befolyásolják nemcsak esztétikai megjelenésünket, de közérzetünket is.

Energiaáramlás, csakrák, öltözködés

A bennünket körülvevő világmindenség 100%-ban rezgés, ebből 95 % energia és információ, 5 % pedig az a legsűrűbb rezgés, amit mi anyagnak hívunk. Az emberi test maga is egy energiarendszer, mely kapcsolatban áll a körülöttünk lévő energiákkal és 7 csakrán azaz, energiaközpontokon keresztül működik. Megfelelő öltözködéssel segíthetjük, vagy gátolhatjuk a csakrák működését, az energiák áramlását. Ezért nem mindegy, hogy mikor milyen színeket, viselünk, milyen a ruhánk szabása, vagy milyen minták, szimbólumok díszítik azokat.

Őseink még tudták, mi most kezdjük újra felfedezni ezeknek a finomenergiáknak a létezését, hatásait.  Tudták, hogy a férfiak leginkább a kozmoszból, míg a nők a földből töltekeznek fel energiával. Nem véletlen tehát, hogy régen a szoknyák lefelé erőteljesen bővültek, és majdnem a földig értek, mert ez tette lehetővé, hogy a nő minél több energiához jusson a Földből, mely elősegítette a termékenységét. Ugyanezen okból hordtak a férfiak sokszor bő gatyát. Ma a nők többsége nadrágot visel és ezzel férfi energiával táplálja a testét. (Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy egyre több nő meddő, vagy nehezen hordja ki kisbabáját?) Minden ősi vallás tudta, hogy mivel és hogyan lehet védekezni az ártó energiákkal szemben és hogyan kell erősíteni az energiaközpontokat. A mágusok, papok, királyok sem véletlenül hordtak a fejükön magas, vagy csúcsos fejfedőket. Ezzel támogatták a koronacsakrát és tudtak közelebb kerülni a felsőbb „hatalomhoz”. Ha viszont védeni kell a koronacsakrát, akkor félgömb alakú fejfedő a megfelelő. A harmadik szem csakráját homlokpántokkal a szívcsakrát mély dekoltázzsal és különböző nyakláncokkal, medálokkal (persze nem akármilyennel) lehet erősíteni. Az öltözeteket, fejfedőket, amuletteket mindig megfelelő jelképekkel látták el, amivel növelték annak pozitív hatását.

Spiritualitás az öltözködésben

Régen az öltözetek, ékszerek  – mindegy, hogy az ősmagyarok vagy más etnikumok öltözetéről beszélünk – védtek a finom erők negatív hatásaitól. Ki ne hallott volna a szemmel verésről? Őseink tudták, hogy a szemből erők lépnek ki, melyek lehetnek jó és rossz szándékú, pozitív vagy negatív irányú energiák. Ez ellen két módon védekeztek: túldíszítéssel, vagy letakarással, illetve fátyolozással.

 

Amikor egy menyasszonyt szépen feldíszítettek, fejére egy díszes pártát tettek, azzal elvonták a figyelmet a menyasszony arcáról. Mindenki a ruháját, a fejdíszét figyelte. Az elfátyolozással szintén a kíváncsi, rosszindulatú tekintetektől védtek. Innen ered a menyasszonyok és a gyászoló özvegyek lefátyolozása, vagy a gyermekágyas asszony ágyának és az újszülöttek bölcsőjének lefátyolozása.

Védelmező hatással rendelkezik a fehér szín, hiszen az energiákat visszaveri. Ezért volt régen fehér az ágynemű és a menyasszonyi ruha, több etnikumnál a gyászruha. A piros szín, felhívja magára a figyelmet, ezért azt elterelésre használták piros pántlikák, minták, főkötők, díszek formájában.

Végül, de nem utolsó sorban mágikus erejük lehet az ékszereknek is, amennyiben azok pozitív jelképeket, mint a hétágú nap, egyenlő szárú kereszt, az X, a Griff madár, szarvas, nyolcágú csillag, rombusz, matyó rózsa stb. hordoznak. Ezek az ősi jelképek a régi magyar népi hímzéseken mind megtalálhatók. Más népeknél előfordulhatnak más, saját hitviláguknak megfelelő szimbólumrendszerek, de vannak egyetemes érvényű szimbólumok is. (A szimbólumokkal később részletesen foglalkozunk.)

Érdemes a népművészeti alkotásokat megfigyelni és tanulmányozni, mert abból világosan látszik, hogy őseink, annak ellenére is tudatában voltak az anyagok, formák, szimbólumok hatásával, hogy olyan tudományos ismeretekkel rendelkeztek volna, mint a mai fizikusok. Persze tudom, hogy az itt leírtakat sokan ma is babonának, maradinak tartják, anélkül, hogy megtapasztalták volna a finom energiák működését.

E rövid cikk csak felvillantotta a spirituális öltözködés sokoldalú témáját, de folytatni fogjuk a csakrák egyenkénti védelmével és a szimbólumokkal illetve azok hatásaival.

Forrás: Színia: Az öltözködés mágikus titkai

Fotók: pinterest.hu

Ács Klára

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük