Egészség

Párkapcsolatok Koronavírus járvány idején

Szex, szakítások, veszekedések és ismét meglelt intimitás. Sok pár számára a koronavírus járvány azt is jelenti, hogy több időt töltenek együtt, mint egyébként.

Napjainkban az a legfontosabb feladat, hogy a lehető legnyugodtabban leküzdjük a vírus terjedését. Beletelik egy kis időbe, míg megszokjuk, hogy nem tudunk fitness-terembe, társaságba, moziba, étterembe járni, és szeretteinkkel, barátainkkal is csak telefonon vagy sykpon tudunk csevegni. Szeretjük a szokásainkat, és nem érezzük jól magunkat korlátok közé szorítva.

A kijárás korlátozása miatt viszont a szokásosnál többet töltünk családi körben, partnerünkkel, vagy éppen egyedül. Ez mindenképpen hatással lesz kapcsolatainkra.

Párkapcsolatok

Ez a kényszerű szabadság kezdetben előnyös a párkapcsolatok számára,  ugyanakkor azonban felmerülhetnek olyan problémák is, amelyekkel a mindennapi életben eddig nem foglalkoztak, vagy nem merültek fel. A harmonikus kapcsolatban élő párok számára ez az együttlét pozitív, sőt sok esetben az együttélés megerősíti a kapcsolatot. Ha viszont a kapcsolatban már egyébként is megjelentek bizonyos feszültségek, akkor a hetekig tartó összezártság konfliktusokhoz vezethet. Ebben az esetben az együtt töltött idő szolgálhat a kapcsolati hiányok konstruktív kezelésére, az idő lehetőséget kínálhat a kapcsolat javítására.

A korlátozó intézkedések egzisztenciális fenyegetést jelentenek mind szakmai, mind pénzügyi szempontból, és ezeket a félelmeket kell kezelni, ami azt jelenti, hogy időt kell szánni az aggodalmak és megoldások megbeszélésére.

A nyugtalanságot nem szabad ellenőrizetlenül rázúdítani a partnerre, mert ez romboló hatással lehet a kapcsolatra. Ezért nyugodtnak kell maradni, amennyire csak lehetséges, és óvatosan kell bánni a saját és partnerünk érzelmeivel. A kapcsolat a béke menedékeként szolgálhat, különösen válság idején, ám ezt a feltételt nem a partnerrel szemben kell elvárásként támasztani, hanem mindenkinek saját feladatként kell kezelni.

Szex és „Korona”- babák

Hallani olyan véleményeket, miszerint kilenc hónapon belül „Korona-bébiboom” lesz. Az emberek elkerülhetetlenül több intim percet fognak eltölteni, fognak szexelni. A párkapcsolati tanácsadók elvileg támogatják a fizikai közelséget, mivel közismert, hogy a szex egészséges, de esetleges veszélyeket jelenthet a járvány ideje alatt. Eltérő annak a megítélése, hogy a vírus veszélyt jelenthet-e az újszülöttre, ezért a párok habozhatnak és elhalaszthatják a gyermek utáni vágyuk kiélését.

Mi tehát a teendő? Mivel nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a COVID-19 hagyományos szexuális úton terjed, ezért elvileg nem tiltott, de köztudott, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed, ezért a csókolódzással óvatosnak kell lenni. Szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek állandó partnerük van és egy háztartásban élnek. Az erotika más formái, mint az erotikus üzenetek váltása, erotikus filmek nézése, vagy a maszturbálás lehetőségek maradnak. Ha azonban a partnerek egyike vírussal fertőzött, akkor minél távolabb kell tartaniuk egymástól magukat.

Egyedülállók

Egyedülállók

Szingliknek több ideje lehet arra, hogy találjanak valakit, akivel később találkozhatnak. Az online platformok lehetőséget kínálnak csevegésre, hívások kezdeményezésére és találkozók megbeszélésére a saját otthon kényelméből.

Előfordul, hogy sokan most felveszik a kapcsolatot ex-partnereikkel, mert magányosnak érzik magukat és a régi kapcsolatok újjáélednek, legyenek azok pusztán baráti vagy akár ennél is mélyebb kapcsolatok. Gondosan mérlegelni kell azonban, hogy korábban miért döntöttek a külön utakon, és bölcs dolog –e a „kihűlt kávét” felmelegíteni?

Végezetül még néhány gondolat. Mindenkinek ideje van most arra, hogy átgondolja kapcsolatait és a lehető legjobbat hozza ki belőle!  

Ács Klára

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük