Showing 52 Result(s)
Egészség

Párkapcsolatok Koronavírus járvány idején

Szex, szakítások, veszekedések és ismét meglelt intimitás. Sok pár számára a koronavírus járvány azt is jelenti, hogy több időt töltenek együtt, mint egyébként. Napjainkban az a legfontosabb feladat, hogy a lehető legnyugodtabban leküzdjük a vírus terjedését. Beletelik egy kis időbe, míg megszokjuk, hogy nem tudunk fitness-terembe, társaságba, moziba, étterembe járni, és szeretteinkkel, barátainkkal is csak …

Egészség

GLUTATION, A MESTER-ANTIOXIDÁNS.

A glutation a szervezet legfontosabb antioxidánsa, amely minden egyes sejtben megtalálható, „mester antioxidánsnak” is nevezik, ugyanis a sejten belül fejti ki hatását, és egyedülálló képessége, hogy az összes többi antioxidáns hatását fokozza. Elsődleges funkciója a sejtek és mitokondriumok védelme a belső oxidációs folyamatok káros, romboló hatásától, védi sejtjeink, szöveteink, szerveink épségét, fontos szerepet tölt be …

Egészség, Egyéb kategória

Isteni arány: az aranymetszés csodája.

A világ megismerése során az emberiség hatalmas mennyiségű tudásra tett szert, ehhez a tudáshoz néha misztériumok, titkok kötődnek. Ilyen mitikus tudásnak tekintik az aranymetszést, az isteni arányt is. Az aranymetszés, vagy aranyarány egy sajátos, ki­tüntetett rangú arány, melynek megjelenése az építészetben, művészeti alkotásokban, a természetben az emberi szem számára különösen szépnek, harmonikusnak tűnnek, ezekből az …

Egészség

A koronavírus margójára

Elöljáróban fontosnak tartom megjegyezni, hogy ennek az írásnak nem a pánik-, vagy félelemkeltés a célja, hanem a tájékoztatás, aminek apropóját ugyan a koronavírus-fertőzés szolgáltatja, de bármilyen egyéb járványra, vagy fertőzésre igaz A jelenlegi járvány legnagyobb veszélye a tömeghisztéria keltése, ezzel nem a fertőzés jelentőségét szándékozom kisebbíteni, inkább felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos tisztában …

Egészség

ÉBRESZTŐ EMBEREK!

Klímaváltozás, ökológia lábnyom, globális felmelegedés, széndioxid-kibocsájtás, erdőirtás, üvegházhatás, szemétsziget, tengerszint-emelkedés,…., nap mint nap találkozunk ezekkel a fogalmakkal, de a legtöbben mégsem tudjuk, mit is jelentenek, vagy legyintünk egyet az újabb hírek hallatán, hiszen mi egymagunk amúgy sem tehetünk semmit. De mi van akkor, ha mégis lehetünk egyénileg környezetvédők úgy, hogy annak valódi hatása is lehet? …

Egészség, Egyéb kategória

A SZÍV AZ ÚR?

A szív az emberi gondolkodás kezdete óta a szeretet szimbólumának és érzelmeink központjának számított. Hogy ez mennyire igaz, már az 1993-ban végzett kutatások bizonyították, de ennél sokkal fontosabb titokra is fény derült. Az 1991-ben alapított és forradalmi felfedezéseiről ma már világszerte ismert HearthMath Institute jelentős kutatásokat végzett az érzelmek fiziológiájának, valamint a szív és az …

Egészség

A FÖLD SZÍVVERÉSE.

Az emberekhez hasonlóan a Földnek is van mérhető pulzusa? Mint a  szívverésünk, úgy pulzál a Föld mágneses mezeje, védi a Föld felszínét a világűr káros sugárzásaitól, enélkül a légkör nem létezne és élet sem lenne a Földön. A Föld szívverése, / Schumann-rezonanciája/, mely tulajdonképpen a Föld rezgése,  7,83 Hz frekvencia. mely magnetométerekkel mérhető. A Schumann-rezonanciák …

Egészség, Egyéb kategória

MEMÓRIAZAVAR, ELBUTULÁS, ALZHEIMER-KÓR, ÁTERESZTŐ AGY-SZINDRÓMA….DE MI KÖZÜK EZEKNEK A KENYÉRHEZ?

Elképzelhető, hogy a glutén komoly szerepet játszik számtalan, az agyunkat is károsító betegség kialakulásában? A kérdésre a University of Maryland School of Medicine kutatói adták meg a választ. Olyan receptorokra bukkantak az agyban, melyeknek döntő szerepük van nem csak a beleink, hanem az agyunkat védő vér-agy gát fokozott áteresztőképességében. Korábbi kutatások eredményeként már rátaláltak két …

Egészség

MI AZ A GLUTÉNÉRZÉKENYSÉG?

Alig 10 éve még igen kevesen tudtak róla, keveseket érintett, csak azok foglalkoztak vele, akiknek ez volt a betegségük, de mára már biztosan hallott róla mindenki, egyrészt a média révén, másrészt járványszerű elterjedése miatt. A gluténérzékenység megnehezíti a mindennapokat, és a költségeket tekintve is hátrányt jelent. A gluténmentes étrend nagy odafigyelést kíván, és nagyobb összeget …

Egészség

CSODAFREKVENCIÁK

Habár zenei ízlésünk nagyban különbözik egymástól, nem véletlenül szeretünk zenét hallgatni, legyen az könnyű -, vagy komolyzene, jazz, világzene, latin, esetleg folklór. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy a zene, és egyes hangok gyógyító hatásúak. Az úgynevezett SZOLFÉZSFREKVENCIÁK  nem csak a mélyebb ellazulás elérésében segítenek, hanem akár képesek arra is, hogy testileg és lelkileg gyógyítsanak. …