Divat/Szépség

Színek, színharmónia az öltözködésben

 

A színek kezdetektől fogva fontos szerepet játszottak az emberek életében. Gondoljunk csak a primitív népek szakrális testfestésére, az uralkodók, egyházi méltóságok öltözeteinek színeire, vagy közeledve napjainkhoz a különböző politikai pártok, nagy cégek logóinak színeire. Ebből a néhány példából is jól látszik, hogy a színek kérdése sokkal összetettebb, mint azt első látásra gondolnánk. Ezért is foglalkozunk elsőként a színekkel, a színharmóniával.

Napjainkban, amikor a külsőségek korát éljük, fokozottan fontos a megjelenésünk, amit akár hiszik, akár nem elsősorban a színek befolyásolnak. A legrafináltabb, legdivatosabb ruha is semmivé foszlik, ha nincs harmóniában egyéni színeinkkel vagy  kiegészítőinkkel.

Ha belépünk egy szobába 10mp alatt alkotnak ítéletet rólunk, mielőtt még egy szót is szóltunk volna, és ez a benyomás 7 évre rögzül. Ezért nagyon fontos az első benyomás, amit elsősorban az öltözködéssel tudunk befolyásolni. Nem mindegy tehát, hogy mit, mikor, hogyan viselünk.

E kérdéskör legfontosabb elemei a testalkatunk, színeink és természetesen az alkalom ismerete. Itt és most a színekre helyezném a hangsúlyt. Mindenkinek ismernie kell melyek a saját, egyéni színeit, de tudnia kell azt, is hogy milyen környezetben, milyen alkalom során történik, az első „sorsdöntő” találkozás, mert az egyes alkalmak, vagy időpontok más- más színeket, és öltözködést igényelnek. (A későbbiekben ezekre a kérdésekre is ki fogunk térni.)

Természet a legjobb tanítómester

A divat- és textiltervezőket is gyakran a természet, a természet színei inspirálják a trendek kialakításánál.

                                                                                                                                 Forrás: www.design-seeds.com
                      

Figyeld meg nyáron a virágos mezőt, ősszel az ezer színben pompázó erdőt, vagy a tavaszi friss zöld levelek számtalan árnyalatát, a virágzó fák finom pasztelljeit. Minden harmonikus összhangban van. Így van ez az embernél is. A szem, a bőr és a hajszín természetes harmóniát alkot. Ezért disszonáns, ha egy sötét típus nő szőkére festeti a haját. Diszharmónia csak akkor keletkezik, ha valami, legyen az egy épület, vagy öltözet a természet alkotta elvektől eltér.

Az 1980 – as évek elején került át  hozzánk Kanadából egy színelemző rendszer, melynek alapja a négy évszak: a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Eszerint a haj, a szem és bőr szín alapján különböző színcsoportba lehet az egyént besorolni. Persze a képlet azért ennyire nem egyszerű, mert évszakokon belül is lehet tovább finomítani az elemzést, sőt léteznek kevert típusok is. Hogy ki milyen évszak típusba tartozik, melyek a saját színei egy színszakértő kendőkkel, gondos tesztelés során tudja meghatározni.

Fontos tehát, hogy mindenki tisztában legyen saját színeivel. Sokan, főleg gyermekkorban ösztönösen tisztában vannak azzal, hogy milyen szín áll igazán jól nekik, de később a divat és a környezet hatására sokan eltérülnek alap ösztöneiktől.

Harmonikus megjelenésünk biztosítása mellett a színek segíthetnek hangulatunk vagy egészségünk javításában is.

Színek, energiák, szimbólumok

Látványon túl a színek rendelkeznek energiával is, ami testi – lelki működésünkre is hatással van. Bizonyára mindenki hallott már a csakrákról, a szervezet energia központjairól. Nos, akkor, azt is tudják, hogy minden csakrának megvan a maga szerepe és színe, ami ugyancsak hatással van nemcsak a megjelenésünkre, de a közérzetünkre is. A csakrák működését, erősítését, vagy gyengítését megfelelő színű ruhával lehet befolyásolni. A színek egészséget befolyásoló hatására épül a színterápia. (De ez már egy másik téma.)

 

 

Színek, energiák, szimbólumok

Öltözködésnél számításba kell venni azt is, hogy a színek rendelkeznek pozitív és negatív hatással is. A fekete például egyszerre intellektuális, elegáns, de ugyanakkor a környezettől és a ruha fazonjától függően negatív, sőt gonosz tartalmakat is hordozhat. A piros élettel teli, a szerelem, a vér, a melegség színe, de ha túl sok van belőle, agresszivitást jelöl. A sárga a napfény színe, szellemi frissességet ad, de egyben az irigység szimbóluma is. A kék a víz, az égbolt színe. Segít ellazulni, relaxálni, de ugyanakkor lehet hideg, és rideg. Minden az arányoktól és az árnyaltoktól függ. Ezért ha például egy nagy előadóteremben tart valaki előadást, nyugodtan felvehet egy piros kosztümöt, mert így magára tudja vonni a hallgatóság figyelmét, de ha kis csoportos foglalkozást tart, akkor ugyanaz a piros kosztüm, már agresszíven hat.

Amikor tehát reggel összeállítjuk az aznapi ruhatárunkat, érdemes alaposan átgondolni nemcsak azt, hogy mit vegyünk fel, hanem azt is, hogy milyen színekben jelenünk meg!

Fontos szerepet játszanak azonban a  színek a lakberendezésben is. A későbbiekben erről is olvashatnak.

 

Ács Klára

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük